Kinn állt mindig az utcasarkon
Rövid kék szoknyácskája volt
Vállán egy kopott piros kendő
Rajta sokszínű, szörnyű folt.
Munkából, ha megjött az apja
Gyakran elverte jól szegényt
És reggelre aztán elitta
A keserves napi szerzeményt.
Az apja munkanélkülivé lett
Nem volt egy fillér kereset
A lány, ha nem akart éhen veszni
Mit tehetett, kéregetett.
Így állt kenyérrel a kezében
A könnye reáperegett
És így, zokogva majszolgatta
Az utolsó falat kenyeret.
Hogyha előtte ment valaki
Kinyújtá vékony kis kezét,
Oly esdőn, kérőn tudott nézni
Megindítá bárki szívét.
És mit egész nap összeszedett
Este apjának adta át,
Az apja reggel ismét részeg volt
És reggel Ő ismét odaállt.
Jó kislány volt, tegnap temették
De kocsira már nem jutott
Négy ember vitte a koporsót,
Az is vén volt, ütött-kopott.
Az apja ott bandukolt utána
Más nem volt a kísérete
Az apja sírt, ő tudja mért
Én is tudom, mért sírtam vele.

1934. ápr.